© Rawn Clark, fordította: Chrenkó Ferenc
A Tiferet meditáció kinyomtatható pdf-ben letölthető:

Az eredeti weblap http://abardoncompanion.de/8T-Binah.html
Az eredeti könyv pdf-ben: http://abardoncompanion.de/8TBook.pdf
A képek eredeti méretben innen tölthetők le: http://abardoncompanion.de/8T-BinahImages.zip

Bevezetés

Modern, tudományos korunkat megelőzően kozmológiai tudásunk az éjjeli égbolt közvetlen, emberi szemmel való megfigyeléséből származott. Azok számára, akik a megértésére törekedtek, Szent dolog volt, amelynek megfigyelhető jelenségei az istenség misztikus “testét” vagy felépítését tükrözték. De fejlett tudományos eszközök híján olyan feltételezésekre jutottak e korai megfigyelők, amelyeken ma már csak nevetnénk. Mindazonáltal a jelenleg használatos asztrológiai szimbólumrendszer közvetlenül a szimbólumok ismeretének ebből az ősi korszakából származik.
A késő 1700-as évekig a Szaturnusz naprendszerünk legkülső bolygójaként volt ismert. A régiek úgy gondolták, a Szaturnuszon túl a végtelen mélység szakadéka húzódik – egy üres, sötét tartomány, melyben további “bolygók” nincsenek. Úgy gondolták, hogy e “szakadék” túloldalán a létezésnek egy más rendje érvényes, amelyet az állatöv “állócsillagai” jelképeztek. És elképzelésük szerint túl a Szaturnuszon, túl a mélység szakadékán és túl még az égi állatövön is létezik egy végső soron megismerhetetlen tartomány – magának az űrnek a végtelen feketesége.
A modern időkben az univerzumra gondolva biztosan tudjuk, hogy a Szaturnusz nem a legkülső bolygó és jól tudjuk, hogy az ismerős konstellációkat alkotó csillagok körül is bolygók keringenek. A távolság tűnik az egyetlen “szakadéknak” köztünk és eme más világok között.
Számunkra az univerzum egy asztrofizikai jelenség, racionális és végső soron megismerhető; míg a régiek szemében az Isteni szimbóluma volt. Tehát ahhoz, hogy modern elménkkel felfogjuk a szimbólum-Szaturnusz jelentését, el kell vonatkoztatnunk az univerzummal kapcsolatos modern, tudományon alapuló tudásunktól, és ehelyett az ősi szimbolikus tudásban kell elmélyednünk.
A római Szaturnusz isten (görög Kronosz isten) az “Idő Apa”, a nagy korlátozó. “Apaként” az Égi Mag átadóját jelképezi. Vagyis a Szaturnusz birodalma az állatöv égi befolyásainak a bolygók jelképezte alsóbb birodalmakba való vetítéséért felelős. A halandóság is tőle származik, mivel a befolyási övezetében mindennek megszabott időtartamot határoz meg. Hatása nap-irányú – lefelé és befelé, bolygógyermekei felé irányul. Az univerzális és az egyéni közötti átmenetként egyszerre szigorú és együttérző, kérlelhetetlen és figyelmes.
A héberek (és még sokan mások is) mégis inkább nőneműként személyesítették meg Szaturnuszt hímnemű helyett, és a “Sabbataj” nevet adták neki. A szó gyökere ugyanaz, mint a “Sabbat” szóé, és “béke, pihenés, szünet” jelentésű. Így Szaturnusz/Sabbataj a Teremtés 7. napjához köthető – a Sabbat, ami a Zsidók számára az a nap, amit mi Szombatnak nevezünk (angolul Saturday, aminek jelentése: Szaturnusz napja).
A héber szimbolika igazi mélysége a Szaturnusz/Sabbataj Bina szférájával való összekapcsolásban rejlik, melynek jelentése: “megértés”. A héber rendszerben Bina/Szaturnusz a “szakadék” túlsó oldalára került, tehát kevésbé személyes, mint a római Szaturnusz isten.
Bina féfimag helyett inkább anyaméh. Kihordja az Égi magot, formát ad neki és így továbbítja azt az alacsonyabb birodalmakba.
Itt a maszkulin aspektusok a femininben vannak elrejtve. Máshogy fogalmazva Bina magában hordja a maszkulin Szaturnusz/Kronosz aspektusait, amelyeket egy kissé más összefüggésekbe helyez.
Binát az “Anyának” is nevezik. Úgy mondják, két arca van: a “Sötét Meddő Anya” és a “Ragyogó Termékeny Anya”. Lényegében a “Sötét Meddő Anya” a korlátozó-Bina, melyet tudatosságunk felemelése során látunk. A létezés korlátait határozza meg ha emberi megértésünkkel közelítjük meg, és a normál tapasztalatunktól idegen birodalom szélső határait jelöli ki. Ilyennek mutatkozik számunkra Bina ha a “szakadékból” nézünk felfelé.
A “Ragyogó Termékeny Anya” másfelől Binának az az arca, amilyennek akkor látjuk, ha átkeltünk a “szakadékon” és immár lefelé nézünk. E nézőpontból azt látjuk, hogy a Szent Mag megtölti Binát, formát kap és szüntelenül áramlik lefelé a sorrendi birodalomba.
Az elnevezésben rejlő kettősség a kozmosz korábbi elképzeléséhez vezet vissza, amelyben a “szakadék” innenső partján helyeztek el egy személyes-Szaturnuszt, míg a Kabbalisták elképzelésében univerzális-Szaturnusz szerepel a túloldalon. A gyakorlatban Bina/Szaturnusz a “szakadék” mindkét partját elfoglalja és az alsó megjelenése csak látszat, a felső Bina sötét tükörképe. De ez vezet át minket a “szakadékon” a magasabb Binához.
Annak dacára, hogy a szóhoz milyen kép társul, a “szakadék” nem térbeli távolságot jelent. Azért jelöljük ezzel az alapvetően térre vonatkozó szóval, mert emberi mivoltunkhoz ez áll legközelebb. A sorrendi és nem-sorrendi birodalmak közötti tapasztalati távolságot jelképezi.Az emelkedő emberi tudat számára hatalmasnak és üresnek tűnik, mert nincs viszonyítási alapunk annak megértéséhez, ami abban és azon túl rejlik. Azért sötét, mert sorrendi tudatosságunk nem tudja érzékelni a nem-sorrendi fényt.
Az Egyéni tudatosság sorrendi birodalomából a nem-sorrendibe való felemelkedést hívjuk a “szakadékon való átkelésnek”. Az átkelés alapvető perspektívaváltást feltételez a megtapasztalásban. Ez a váltás a tapasztalás négy alapvető, szorosan összefüggő területét érinti:
1: A Tudatosság fajtája. Bármilyen nagy dolgokat is képzelünk magunkról, az emberi tudatosság csak egy ebben a végtelen számú különböző fajtájú tudatossággal tele univerzumban. A tudatosság fajták szerinti elkülönülése a sorrendivé válás egy aspektusa. Ezért a szakadékon való átkelés feltételezi a tudatosság sajátosan emberi korlátainak elengedését és a végtelen számú más, nem-emberi típusú tudatosságokkal való egyesülést.
Más tudatosságfajtákat is megismerve az emberi tudatosság határai kitágulnak, hogy nézőpontok nagyobb körét ölelje fel. Végül a különbségek elhalványulnak és maga a tudatosság mindenben benne rejlő közössége vezet minket a végtelen teljességével való egyesüléshez.
A tudatosságfajták egész végtelenségének egyidejű megtapasztalása, emberié és nem-emberié egyaránt – ezt jelenti az “embernél többé válni” kifejezés. Végső soron ez egy nem-sorrendi megtapasztalás, vagy méginkább a nem-sorrendi birodalom megtapasztalása. Bár egy átlagos ember számára a tapasztalatok egész hosszú sorának sorrendi megélésére lehet szükség ennek eléréséhez, a teljesség végső átölelése egyszerre, mintegy kvantumugrásként történik meg.
Számos gyakorlat segíthet minket ezen ugrás elérsében, különösen a tudatáthelyezéssel kapcsolatosak. Ilyen meditációs technikát alkalmazva előbb elkülönítjük a saját tudatunkat, majd más tárgyakba, teremtményekbe küldjük. Másszóval tudatosságunkat másba helyezzük, és a tudatosságnak a másik általi megtapasztalásába helyezkedünk bele.
Például ha meg akarnád élni egy fa tapasztalatait és úgy érzékelni az univerzumot, ahogy a fa érzékeli, a fába kellene helyezned tudatodat és igyekezned kellene egyesülni a fa tudatosságával. A fát először emberi szemszögből fogod érzékelni, de amint elengeded az elkülönülést, ami elválasztja ember-ségedet az ő fa-ságától, tudatod magától értetődő természetességgel fog a hasonlóságokat követve egybeolvadni a fa tudatosságával. Eltévesztethetetlen a különbség aközött, hogy emberi nézőpontból és aközött, hogy a fával valóban eggyé vált nézőpontból tapasztalunk-e meg egy fát – tudni fogod amikor átéled!
Ugyanez a módszer bármely más tárgyra és teremtményre is használható. Fontos mind a saját jólléted, mind pedig a siker valószínűsége szempontjából az, hogy ehhez a tevékenységhez az élet, valamint mások szuverenitásának és magánéletének mélységesen mély tiszteleletben tartásával állj hozzá! Ha tetteiddel betörsz mások privát zónájába, ha visszaélsz a lehetőséggel, komoly karmikus árat kell fizetned! Szigorú személyes etika kell hogy vezessen, amitől soha nem térsz el.
2: Tér-Idő. A tér és az idő a sorrendivé válás következtében jelenik meg. A nem-sorrendi birodalomban a tudatosság a sorrendiség teljes folyamatát -a fizikai, asztrális és mentális téridőt- egyetlen, mindent magában foglaló mostban tapasztalja meg. Ezen a szinten a tudat mindent áthat és mindent egyszerre tapasztal. Természetesen a sorrendiséget is felfogja, de abba közvetlen sorrendi módon nem vonódik be.
Az emberi testet így is leírhatjuk: Tudatosságunk áthatja a fizikai testünket és létének okozója, de közvetlenül nem vonódik be a test különféle szerveinek működésébe. Hasonlóképpen a nem-sorrendi áthatja a sorrendi birodalmat és létét okozza, de nem vonódik be közvetlenül a végtelen sorban egymást követő minden egyes pillanat létrejöttébe.
Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy a nem-sorrendi tudatosság ne tudna leszállni a sorrendiség birodalmába és követlenül megtapasztalni annak részleteit, mert ennek éppen az ellenkezője az igaz. Azonban a nem-sorrendi tudat megszűnik nem-sorrendinek lenni amikor leszáll a sorrendi birodalomba. Valójában a sorrendi birodalom nem más, mint a nem-sorrendi leszállása – ez az alászállás az, ami a sorrendiséget okozza, és maga nem-sorrendi maga válik sorrendivé. Másképp fogalmazva, a sorrendi birodalom a nem-sorrendi teste.
A szakadékon való átkelés azt az egy lépést igényli, ami a tér-idő-sorrendiség részleteibe való közvetlen bevonódásból kivezet. Ez a kilépés a hasonlóságnak azokat a vonalait követi, amelyek a két birodalmat egyesítik. A most-ságban rejlik a kauzalitás makrokozmikus szálaiból az, amely a tér-idő perspektívájában bekövetkező váltásért felelős. A most-ság minősége ugyanaz a sorrendi tudat és a nem sorrendi tudat számára is. Az egyetlen különbség a most-ság megtapasztalásában a mennyiségi tényező. A sorrendi most-ság mennyisége végtelenül kicsiny, a nem-sorrendi most-ság mennyisége végtelenül nagy, de mindkettő a most-ságnak ugyanazt az alapvető minőségét hordozza.
Röviden, a most-ság megtapasztalása az a kapu, amelyen átléphetünk, és egyben az út, melyet a szakadékon való átkeléshez követhetünk.
Meditációk és olyan tapasztalatok, amelyek a most-ság megértését elmélyítik benned, segítséget jelentenek ezen az úton – különösen azok, amelyek a mostod mennyiségét növelik.
3: Az Én meghatározása. Láttuk és tapasztaltuk a hét előző meditációban, hogy az Énnek számos szintje van. A fizikai, személyes és Egyéni szinteken amelyeket felfedeztünk, mindig jelen volt az alapvető Én-ségünk érzete. Én-ségen azt az autonóm, szuverén ént értem, amely mindannyiunkban közös, bár azt mindannyian a magunk egyedi módján tapasztaljuk meg.
Az én Én-sége, amelyet a fizikai és a személyes szinten tapasztalunk meg, ugyanazzal a minőséggel rendelkezik amellyel az Egyéni én, viszont mennyiségi szempontból kevesebb. Az Egyéni én sok-sok személyes és fizikai inkarnáció megtapasztalását foglalja magába, így Én-ség érzete mennyiségben több, de minőségében ugyanaz.
Az Én-ség sorrendi megtapasztalása (mely szorosan kapcsolódik a most-ság megtapasztalásunkhoz) és az Én-ség nem-sorrendi megtapasztalása közötti szakadékon való átkelés nagyon hasonló az említett tér-idő perspektívában bekövetkező váltáshoz. Hasonló kilépésről van szó a sorrendi Én-ségnek a részletekbe való közvetlen bevonódásából, ahogy az Én-ségnek a tudatosság minden szintjén jelen lévő minősége által meghatározott hasonlóság útját követjük.
Ebben azok a meditációk segítenek a legtöbbet, amelyek az Én-ség megtapasztalásának mennyiségét növelik, elsősorban azok a meditációk, amelyek az inkarnációknak az Egyéni emlékezet tárházából való előhívásához vezetnek. Ez a visszaemlékezés az Egyén Én-ségének mennyiségét annak maximumára terjeszti ki. Ezután azok a meditációk következnek, melyek az Egyén Én-ségét más, emberi típusú tudatosságok Én-ségével egyesítik. Ez olyan tudatot és Én-séget eredményez, amely egyszerre sok Egyént foglal magába. Ezek a hasonlóság alapján egy olyan egységet képeznek, amelyet én “Nagyobb Énnek” nevezek. Az Én-ségnek itt is ugyanaz a minősége, de a mennyiségileg nagyságrendekkel többet foglal magába. Végül az emberi “Nagyobb Ének” végtelen számú más “Nagyobb Énekkel” egyesülnek, és megtapasztalják a Lét igazi Egységét.
Valójában az előző mondat nem pontos, mert azt a látszatot kelti, hogy a megtapasztalás sorrendi. Sajnos ezek a sorrendi szavak és a mi gondolkodásnak nevezett sorrendi tevékenységünk kizárják a nem-sorrendi megtapasztalás pontos leírásának lehetőségét! A körülírásához a sorrendiségbe kell hoznom és egy bizonyos sorrendbe kell rendeznem, de a megtapasztalás maga mindenféle rendszer és sorrend nélkül történik.
Amikor az emberi Nagyobb Én Én-ségét (melyet itt Bina/Szaturnusz jelképez) megtapasztaljuk, egyszerre egyesülünk minden nem emberi Nagyobb Énnel is, és közvetlenül az Egység tudatában vagyunk. Az Egység az Én-ségnek ugyanbban az alapvető minőségében osztozik, mint egy-egy manifesztációja, de az Én-ség mennyisége végtelen.
4: Gondolkodás. A gondolat, mint tudjuk, sorrendi. Viszont a nem-sorrendi birodalomban a tudat nem sorrendi módon gondolkodik. Ott, ahelyett hogy egyik gondolat követné a másikat, minden gondolat együtt létezik anélkül, hogy különválnának. Tehát a nem-sorrendi tudatosság a gondolat teljes végtelenségét egységes egészként tapasztalja meg.
A szakadékon való átkeléshez el kell engednünk a sorrendi gondolkodást. Így az elme természetéről és a gondolkodás folyamatairól való mély meditációk sokat segítenek.
Valójában lehetetlen megfelelően leírni a nem-sorrendi birodalmat. Attól tartok, a további próbálkozások csak a zavart növelnék, így csak azt mondhatom, az a legjobb, ha magad jársz utána és csak akkor fogod valóban megérteni – végül is ennek a szférának a héber neve Bina/Megértés.
Paul Case ezt írta Bina/Szaturnusz vonatkozásában: “3: Tökéletes törvénye Megértésével eltelve pillanatról pillanatra vezet a felszabadulás útján.” A vezetés, amelyről szól, nagyonis valós dolog! Egész egyszerűen a Nagyobb Én a vezetőnk. E vezető lelkiismeretünk hangján súg belső fülünkbe, és gyengéden vezet minket a sorrendi létezés minden pillanatában.
Bina/Szaturnusz meditációnk úgy lett kialakítva, hogy a tényleges szakadékon való átkelés számos aspektusát utánozza. Templomunknak ezúttal két része van. Az első fél az alsó Binát jelképezi és mindazt, amit egy sorrendi tudat képes megérteni belőle; így ez a szakadék alatt helyezkedik el. A második fél a felső Binát jelképezi és magát a nem-sorrendi birodalmat.
Utunk a Malhut templomból Bina templomunk első felébe a legteljesebb sötétségen át vezet. A Bina Templom első fele igen egyszerű szimbólumokból épült fel. Gedula Templom négy oszlopából hármat fel fogsz ismerni. Egyik nem vet árnyékot és tökéletesen fehér; egy szürke árnyékot vet; és egy fekete árnyékot vet. E három oszlop három darab háromszögletű lapból álló alapon áll: egy feketén, egy szürkén és egy fehéren.
Bina Templomunk első felének közepén egy nagy fekete gömb nyugszik egy szürke tripodon. Ez a gömb tökéletesen fekete és sugárzó is egyszerre – az oszlopok szürke és fekete árnyékát okozó fény forrása. E fekete gömb jelképezi közvetlen kapcsolatunkat Nagyobb Énünk vezetéséhez. Így meditációnk egy részét azzal töltjük, hogy a gömb révén egyesüljünk saját személyes vezetőnkkel.
Sötét tartomány veszi körül Bina Templomunk első felét. Maga a Templom egy nagy, tökéletesen fekete óceán partján található, amely azt a szakadékot jelképezi, amin majd jelképesen átkelünk.
A szakadék végtelen. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak egy mód van az átkelésre. Sokan próbálták átúszni, áthajózni, átrepülni, sőt még átgyalogolni is; de a szakadék végtelen szélességének köszönhetően ezek a próbálkozások szó szerint egy örökkévalóságig tartanának. Az egyetlen módja annak, hogy egy végtelenségen átkelj az, hogy magad válsz a végtelenné. Vagyis a szakadékon való átkelés a szakadékkal való egybeolvadással egyenértékű.
Ahhoz, hogy a szakadék megtapasztalását elősegítsem, a víz szimbolikáját választottam. E végtelen fekete óceánban nincs különbözőség. A víz minden molekulája ugyanaz, mint minden egyes másik molekula. Az óceánban a különbözővé válás lehetősége mindenütt jelen van. Az élethez szükséges minden alkotóelem megvan itt, de nem kerültek a sorrendiségbe és így itt egy formamentes, látszólag kaotikus állapotban vannak.
Némi idővel azután, hogy egyesültünk Nagyobb Énünkkel a fekete gömbön keresztül, a végtelen feketeség óceánjába lépünk és átkelünk rajta azáltal, hogy tudatunkkal egybeolvadunk vele. A víz szimbolikáját használva mindannyian egy-egy elkülönült vízáramlatként lépünk az óceánba, amely aztán az egész óceán egynemű részévé válik. Mind a négy említett tapasztalati kategória összefüggésbe hozható a víz szimbolikájával:
1: A tudatosság fajtája. Kezdd a saját vízfajtádra való koncentrálással – ami egy adott áramlatként megkülönböztet téged. Haladj a hasonlóság útját követve az áramlatod és az egynemű óceán között.
2: Tér-idő. Kezdd a saját most-ság megtapasztalásodra való koncentrálással – annak minőségére és mennyiségére is odafigyelve. A hasonlóság útvonalait kövesd mostod kis mennyisége és a végtelen óceán jelképezte most mennyiség között. A most-ság minősége kapcsol az óceán egyneműségéhez, mert annak egyszerre része minden egyes molekulája.
3: Az Én meghatározása. Kezdd a saját Én-séged érzetére való koncentrálással. Kövesd a hasonlóság elvét, melyet az Én-ség minősége határoz meg és olvaszd egybe Én-ségedet a téged körülvevő vízzel. Folyamatosan terjeszd ki Én-séged paramétereit és növeld annak mennyiségét, míg egybe nem olvadsz az egész óceán Én-ségével. Itt az az lényeg, hogy Éned meghatározását terjeszd ki addig, amíg úgy nem érzed, hogy az egész óceán te vagy. Akkor már nem lesz “más”, csak Én.
4: Gondolkodás. Kezdd azzal, hogy észreveszed azt, hogy gondolkodsz és azt, hogy sorrendiségben tapasztalod meg a dolgokat. Ennek egyik bizonyítéka az, hogy vizuális szimbólumokat látsz. Ezek a szimbólumok a sorrendi gondolkodási folyamat részei. A hasonlóságnak azon elve, amely hozzákapcsolja a sorrendi gondolatot a nem-sorrendi tudatossághoz: az alapvető jelentés. Más szóval, kövesd a gondolataid és az eléd kerülő szimbólumok mögött rejlő alapvető jelentést, egyben ereszd el azok sorrendi formáját. Használd az óceán vizének differenciálatlan feketeségét, hogy az elengedést segítse. Engedd szemedet tiszta feketeségén és a vizuális szimbólumok hiányán megpihenni. És hasonlóképpen engedd elmédet annak egyneműségén pihenni a különféle gondolatok helyett.
E meditáció céljainak eléréséhez azt javaslom, a hasonlóság elvének azon az útján haladj, amely számodra a legkönnyebben követhető. Amint bármilyen módon (és bármilyen mértékben) sikerül tudatosságodat egyesíteni a végtelen lehetőségek e szimbolikus óceánjával, igyekezz a túlsó partot megérezni. Ekkor próbáld a Bina Templom másik felét is fellelni, amely e távoli parton található.
A Bina templom másik felének jóval fényesebb a környezete. Az első félhez hasonlóan a másik fél is nagyon egyszerű. Észlelni fogod, hogy bizonyos helyeken a fekete-fehér polaritás fordított. A legfontosabb különbség az, hogy a Templom második felének közepén lévő gömb fekete helyett fehér.
Amikor a túlpartot érzékeltük és ráleltünk a Templom másik felére, kilépünk a szakadékot jelképező óceánból és a fehér gömb elé állunk. Ez a kilépés gyökeresen különböző, mint a belépésünk volt az óceánba. Amikor kilépünk, azt óceánként tesszük, nem az óceán elkülönült, sorrendi részeiként lépünk ki. Más szóval mindent-magába-foglaló Nagyobb Énedként állsz a fehér gömb elé.
A fehér gömbben képes leszel a sorrendiség végtelen birodalmának teljes egészét meglátni. Kezdettől a végig egyszerre megmutatkozik, és egyetlen mostban tapasztalod meg azzal a tudattal, hogy azt egyetlen Éned foglalja magában.
Élni fogunk a fehér gömbbe tekintés lehetőségével és tudatunkat eléggé mélyen vetítjük a sorrendiség birodalmába ahhoz, hogy meglássuk az Egyéni Ént, akit “jelenleg” manifesztálunk. Tiferet Meditációnkhoz hasonlóan letekintünk Egyéni, személyes és fizikai énjeinkre. Mindamellett Binából tekintve e látvány nem egyetlen inkarnáció, hanem az Egyéni manifesztációknak szinte végtelen száma, mindegyikük saját személyes és fizikai inkarnációjával.
Meditációnk azzal zárul majd, hogy azonosítjuk “jelenlegi”, ismerős Egyéniségünket és a Tiferet Templomba leereszkedve tudatosan elfoglaljuk saját Egyéni Énünket. Ezután Jeszodon át a Malhut Templomba szállunk alá.
Mivel ez a nyolc meditációból álló sorozatunk utolsó része, rövid áldással fejezem be a Malhut Templomban, megünnepelve közös utunk zárását.

8. MEDITÁCIÓ: BINA

Kezdd a szokásos módon: menj be a Barlangbejáraton, végig az Alagúton, fel a tíz lépcsőfokon a Malhut Templomba, ahol érkezésedre várva állok.
Amikor minden részvevő megérkezett, összegyűjtöm mindannyiunkat és rituális kört rajzolok.
Amikor a kör elkészült, körben állva és egymás kezét fogva néhány pillanatot azzal töltünk a Malhut Templom közepén, hogy figyelmünket a többi résztvevő jelenlétére irányítjuk. Ahogy körbenézel a körön, igyekezz minden résztvevő egyedi jelenlétét érzékelni.
A megfelelő pillanatban a Keleti negyed oltárára viszem figyelmünket – ez a bejáratunk Binába.
Az oltáron egy fekete obszidián gömböt látunk tripodján.
Az oltár mögött ugyanazt a függönyt és szimbólumot látjuk, amelyekkel a Barlagbejáratnál találkoztunk.
Meggyújtom a gyertyákat az oltáron, és együtt, mintha egyetlen hangon szólnánk, kimondjuk a következő mondatot: “I-H-V-H Elohim, kérlek vezess engem Binába!”
Imánkra válaszul a képen látható héber  betűk (IHVH ALHIM) tűnnek fel a függöny felső részén, mintha fénnyel írták volna őket.
A felfelé mutató fehér háromszög felfénylik, ahogy a baloldali oszlop középső szférája is, és lágy fény szűrődik ki a függöny mögül.
Amikor meglátjuk a fényt, kinyújtom a kezem és félrehúzom a függönyt. Ez felfedi az abszolút sötétség birodalmát – a teljes sötétségét, amely egyben valahogy mégis sugárzó is. Összegyűjtöm a e sötétségnek a sugárzását és magasra tartom mint egy lámpást, hogy utunkat megvilágítsa.
A lámpás csak minket közvetlenül körülvevő sötétséget világítja meg és semmilyen részletet nem fed fel a végtelennek tűnő sötétségben.
Együtt átlépünk az árkádon keresztül a sötétségbe és vaksin követjük lámpásunk halovány fényét.
A sötétségen áthaladva elhagyjuk fizikai és asztráltestünket, és végül csak mentál testünkkel megyünk tovább. A sötétségben időtlenség uralkodik, de végül mégis elérjük Bina Templomunk első felét.
Betájolódásunk után figyelmünket a Templom központi fekete gömbjére irányítom. Ekkor néhány percet arra szánunk, hogy a gömből sugárzó iránymutatással, vezetéssel egyesüljünk.
A megfelelő pillanatban figyelmünket a feketeség óceánja felé fordítom. Ezután a Templom három lépcsőfokán lelépve belemerülünk a sötét vízbe. Néhány percet a végtelen óceánnal való összeolvadásra fordítunk.
A megfelelő pillanatban figyelmedet a túlpartra és a Bina Templomunk másik felére irányítom. Ahogy kiemelkedsz az óceánból, legjobb tudásod szerint igyekezz azt óceánként tenni, majd állj a Templom központi fehér gömbje elé.
Néhány percet e gömbbe nézve töltünk. Először a sorrendi birodalmat tanulmányozzuk annak teljességében. Utána a gömbbe nézve megkeressük Egyéni manifesztáció(i)nkat.
A megfelelő pillanatban kimondom a “Tiferet” szót. Ez lágyan végigvisz minket a kauzalitásnak azon az útvonalán, amely Nagyobb Énünket a “jelenlegi” Egyéniségünkhöz kapcsolja. Tudatosan ereszkedünk alá a sorrendi birodalomba, és együtt, az ismerős Tiferet Templomunkban állva találjuk magunkat. Egy percet szánj arra ebben a helyzetben, hogy teljesen érezd Egyéni Énedet és hogy újraértékeld kapcsolatát Nagyobb Éneddel.
Ekkor kimondom a “Jeszod” és a “Malhut” szavakat. Tiferetből Jeszodon keresztül Malhutba való áthaladásunk közben tudatosan koncentrálj arra, hogy személyes énedet tudatosan foglald el. Teljesen érezd ismerős személyiségedet és életkörülményeidet és értékeld újra Egyéni és Nagyobb Éneddel való kapcsolatodat.
A megfelelő pillanatban összegyűjtöm mindannyiunkat a Malhut Templomban egy rövid áldó szertartásra. Ez idő alatt kérlek, koncentrálj a szférákból álló fénylő testedre. Vizualizáld Malhutot földszínű gömbként lábfejeidnél; Jeszodot lila gömbként medencédnél; Hodot narancsszínű gömbként jobb csípődnél; Necahot smaragdzöld gömbként bal csípődnél; Tiferetet mellkasodat kitöltő sárga napként; Geburát vörös gömbként jobb válladnál; Gedulát kék gömbként bal válladnál. Most add Binát fekete gömbként jobb halántékodhoz és engedd, hogy sugárzása áthassa agyad jobb féltekéjét. Befejezésül egy szürke gömböt adunk a bal halántékhoz és egy fehér ragyogást a fejtetőhöz. Ezáltal teljessé vált fénylő testünk, és meditáció-sorozatunk befejeződött.
Egy csoportos hálaadó imával zárunk. Ezután elengedem a mágikus kört és elbúcsúzunk.
Malhutból távozóban igyekezz tudatos maradni fénylő testedre és Nagyobb Éneddel való kapcsolatodra. Amikor teljesen visszatértél fizikai testedbe, néhány másodpernyi elcsendesedést szánj arra, hogy a maga teljességében érezd fénylő testedet, és arra, hogy újra megerősítsd a Nagyobb Éneddel való kapcsolatodat. Majd tudatosan és teljesen térj vissza normál éber tudatosságodhoz. Ez némi belső “visszaváltást” igényelhet, de fontos, hogy minden esetben egy normál állapotba térj vissza, miután kapcsolatba kerültél Nagyobb Éneddel.

Utómunkálatok 

Mint mindig, most is jegyezd le tapasztalataid rövid összefoglalását.A Bina meditációdat követő napokban tekintsd át Nagyobb Éneddel kapcsolatos tapasztalataidat és jól figyelj oda lelkiismereted segítve vezető szavára. Másokkal való interakcióidban engedd, hogy a minden dologgal való összekapcsolódottságod tudata áthassa és és megáldja az interakciót.
Rendszeresen térj vissza a Bina Templomba, hogy a Szakadékot még jobban felfedezd. Az igazi átkelés olyan eredmény, aminek tökéletes elérése több élet munkája. Ezzel semmiképpen sem azt akarom mondani, hogy te ne érnéd ezt el jelenlegi életedben. Inkább azt mondom: “Bátorság!” Korábbi életeid és főleg a jelenlegi életed erőfeszítéseitől függően bármi lehetséges.
Különös módon, amikor elérkezik az alkalmas idő, akkor sikerülni fog valóban átkelni a Szakadékon. Abba, hogy az idő mikor alkalmas, viszont neked is beleszólásod van egy bizonyos mértékig. Az önátalakítás, az ember-ségedre, most-ságodra, Én-ségedre és sorrendi gondolkodásodra vonatkozó meditációk mind segítenek abban, hogy a megfelelő idő minél hamarabb eljöjjön. De végső soron az átkelésed időzítése nincs az Egyéni irányításod alatt – csak amikor az univerzum és az adott időpont összhangba kerül, akkor jön el az az idő.
Ez minden személy számára egyedi folyamat. Nincs elérhető külső útmutatás – csak belső, amit a saját Nagyobb Éned nyújt. Tehát alapvető fontosságú, hogy kifejleszd azt a fegyelmet, amivel a lelkiismeretednek engedelmeskedsz, mivel az Nagyobb Éned hangja. Parancsait követve elmélyül a kapcsolatod igaz vezetőddel, akiben sohasem kell csalódnod.
Mindig győződj meg arról, hogy teljesen stabilan visszatértél normál éber tudatállapotodba amikor a Szakadékkal kapcsolatos meditációt befejezted. A nem-sorrendi birodalomban szerzett tapasztalatok időt (vagyis sorrendiséget!) igényelnek ahhoz, hogy teljesen életedbe integrálódjanak, így ehhez türelemre, lelkiismeretességre és gondosságra lesz szükséged.

 

EPILÓGUS

A Nyolc Templom Meditáció Projekt eredeti létrehozása és e kis könyv publikálása között eltelt időben jóval több mint 100 személy (akikről tudomásom van) végezte el ezeket a meditációs szertartásokat. Sokan írtak nekem, hogy megosszák tapasztalataikat, illetve kérdezzenek. Számomra ezek igen tanulságosak voltak és szeretnék megosztani veletek néhány dolgot, amit tőlük tanultam.
A leggyakoribb kérdés arra vonatkozott, hogy milyen képességek szükségesek ehhez a tevékenységhez. A válasz egyszerű: semmilyenek. Az eredeti résztvevők közül egyedül én voltam képzett mágus. És azóta is csak a részvevők egy kisebb részének volt csak bármilyen jelentős képzettsége. Az egyetlen követelmény az, hogy akarj csatlakozni, és az egyetlen szükséges képesség a teremtő képzelőerőd.
Különösen Franz Bardon “Az Igazi Beavatás Útja” tanulóinál merült fel az, hogy óvakodtak egy olyan mellékgyakorlatot is beiktatni, amely esetleg veszélyeztethetné fejlődésüket, és igazuk is van, de a Nyolc Templom semmiképpen sem jelent ilyen ütközést. Valójában éppen erre tekintettel hoztam létre a Projektet és mintegy “Az Igazi Beavatás Útja” tiszteletére készült. A Projekt különösen azt önismeretet és önátalakítást segíti, ami a beavatás központi része.
Másik gyakori kérdés, hogy a részvevőknek kell-e a kabbalával kapcsolatos ismeretekkel rendelkezniük. Természetesen ártani nem árt, de nem is szükséges. A kabalisztikus szóhasználat nem kulcsfontosságú a sikeres meditációhoz és minden kifejezést el is magyarázok.
Nemrég egy barátommal arról beszélgettünk, hogy milyen nehéz eldönteni, melyik könyvet javasolnánk a kabbalába való bevezetéshez kezdőknek (engem szintén gyakran kérdeznek erről). Nagy meglepetésemre a barátom az felelte, hogy “Hát természetesen a Nyolc Templom Projektet!” Azzal folytatta, hogy az összes könyv közül, amit a témában olvasott, ez segített neki a legtöbbet, mert ez gyakorlati. Nem tömte tele a fejét mindenféle nehezen érthető kifejezésekkel és bonyolult fogalmakkal, hanem lehetőséget adott neki a kabbala élő, lélegző, hasznos dologként való megtapasztalására.
Addig nem ilyen színben láttam a Projektet, de azóta beláttam szavai bölcsességét. Beszélgetésünk óta beszéltem egypár eredeti résztvevővel is, és rákérdeztem, mit gondolnak a Projektről, mint a kabbalába való bevezetésről. Mivel azelőtt egyikük sem volt a kabbalában jártas, mindannyian azt állították, hogy a Projekt volt az ő bevezetésük a kabbalába. A Projekttel kapcsolatos tapasztalataik nem egyszerűen csak megismertették őket a kabbalával, hanem máig növekvő őszinte érdeklődést váltott ki bennük e témával kapcsolatban.
A további résztvevőkkel való levelezést áttekintve is arra jutottam, hogy legtöbbjük ugyanígy vélekedik. Úgy tűnik, a Projekt kitűnő, tapasztalati bevezetésként szolgál a kabbalista fogalmakhoz.
Talán a harmadik leggyakoribb kérdés az, hogy mindegyik meditációnak az egész szövegét memorizálni kell-e.
A válasz az, hogy nem, nem kell az egészet betanulni, de lényeges pontokat igen. Különösen fontos, hogy az események sorrendjét megjegyezd, így nem kell a szöveget elővenned meditáció közben.
Ugyanilyen fontos, hogy vizualizáld az összes eseményt. Pl. amikor a héber betűk feltűnnek az árkád függönyén, lényeges, hogy ennek megtörténtét elképzeld. Vagy amikor az szerepel a szövegben, hogy a rituális kört rajzolom, akkor el kell képzelned, ahogy ezt megteszem. [A kör rajzolásának módjához a Gebura meditációra támaszkodhatsz.]
És bőven szánj arra is időt, hogy átolvasd a bevezető szöveget és a Templom és az Oltár képét memorizáld minden egyes meditáció előtt.
Még egy fontos felmerülő probléma (inkább a résztvevők tapasztalatai mint kérdései alapján), hogy mikor a legjobb a meditációkat végrehajtani. Míg abszolút fontossággal bírt az, hogy a Teleholddal szinkronban legyenek létrehozva, bebizonyosodott, hogy a végrehajtásuk viszont sokkal jobb Újhold idején. Általában véve is ez a legjobb idő az önismereti munkára, amely az egyes meditációk elkezdéséhez is a legjobb.
Ahogy átolvasod a Projektet, láthatod, hogy bár nyolc hónapos folyamatnak terveztem, akár egy egész életen át is végezhető. Amit én javasolok, az az, hogy mind a nyolc meditációt hajtsd végre nyolc hónap alatt, sorra egyet-egyet minden Újholdkor. Majd, miután megismerted mind a nyolc Templomot, menj vissza és önállóan mélyedj el mindegyik meditációban. Ez az, ahol a Templomok megmutatják legnagyobb értéküket – az önálló, mélységi munka területe.
Várlak a Nyolc Templomban!

Rawn Clark
(2002. május)

(Ez Rawn Clark: Nyolc Templom Meditációs Projekt című művében szereplő nyolc meditációból a nyolcadik: a „Bina” meditáció és az utószó. Fordította: Chrenkó Ferenc)


Scroll to Top